A terekkel és közlekedési csomópontokkal ezúttal nem foglalkozunk, hiszen a célunk a kevésbé ismert látnivalók feltárása, na meg a sétára csábítás. Szóval a Nyugati téren is csak körbeforgunk, ide-oda kukkantva, mert mégiscsak közel másfél évszázad építészetén tekinthetünk végig egyetlen pontból.
Read more »
Ha a Nyugati tér felé haladunk végig az út bal oldalán, a gyönyörű, szecessziós Weiss-házak (Szent István körút 10-12.) után egy kis öböl következik. Itt van a környék leglátványosabb épülete: a Vígszínház. Pedig ez az egész Körút egyik legalacsonyabb háza, hátrébb is van húzva a homlokzata az utcafronttól. Ám épp a kis „előkert” és a szomszédoktól való távolság az, ami miatt rögtön feltűnik ez a kis, kastélyszerű ház. Azután második pillantásra észrevesszük a részleteit is.
A „főbejáratot” itt is egy impozáns saroktorony jelölte ki, mint a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán, vagy épp az Andrássy út indításánál, a mai Bajcsy-Zsilinszky Endre útnál. Ma már hiába keressük ezt a pompás díszítményt a neobarokk Szent István körút 2. tetején. Azt nem a háború, vagy a kommunizmus, hanem egyszerűen a húszas évek végi ingatlanfejlesztési láz miatt bontották el: akkor húztak még egy szintet a házra. Viszonylag egyszerű bástyaformát alakítottak ki a sarkán, ami némiképp közvetlen szomszédjának, a Kármán Géza és Ullmann Gyula tervezte, szecessziós Szent István körút 4. tetődíszét idézi. (Amely, amúgy a szembeszomszéd Szent István körút 3. építészét is megihlette.)
Utolsó állomásunk a Rákóczi tér. Van itt minden: csarnok, metró, fancy, retró, alter, körút, betoncsúszda és történelem. Sétánk végén még gyorsan nézzük meg a mára teljesen új arculatú teret.
A Bérkocsis utcában néha az az érzése az embernek, hogy megállt az idő. Szűk járdák, száguldó autók, omladozó házak, málló vakolat (sokszor még golyónyomokkal). Ebben az utcában a tipikus “nyócker” hangulaton kívül azonban van két fontos intézmény, melyek nélkül nem lenne teljes a helyi kulturális és szociális élet.
A Népszínház utca egy külön esemény a városban. A Blahától a Teleki térig tart, és Budapest egyik legszínesebb utcája. A teljes utca újragondolása még várat magára, de a Magdolna Negyed Programhoz köthetően megújult a Teleki tér és a legendás piac is kapott egy állandó fedett teret.
100 évvel ezelőtt a Mátyás téren torpant meg Budapest rohamos fejlődése, ezt a régebbi épületek változó magasságából is könnyen kitalálhatjuk. Mára azonban már rég körbenőtte a teret a város, és a fejlesztési hangsúlyok a Magdolna-negyed programnak köszönhetően a szociális problémák megoldására kerültek.
A ferencvárosi tömbrehabilitáció és a Corvin-negyed “hard” beavatkozása után érdemes egy harmadik irányt is megismerni, a Magdolna-negyed szociális rehabilitációs programját.
A Corvin-negyed és a Magdolna-negyed között a Szigony utcánál haladva egy jóval régebbi városfejlesztés eredményét láthatjuk, meglepően közel a körúthoz – a Tömő utcai és Szigony utcai panelek sorát.
Városépítészeti léptékben egy sétány (sőt egy teljes városrész megépítésének) lezárására nem elég egy szobor, szükséges egy kiemelkedő építészeti minőségű és funkciójú épület. A Corvin projekt esetében rögtön két ilyen irodaházat is láthatunk, melyek keretezve zárják le a sétányt, erős kontrasztot állítva a környék épületeihez mérten.
A plázává alakult bevesárló utca és a modern lakóházakkal övezett sétány mellett megbújva találunk két igazán lokális helyszínt. Mit kezdjünk az épületek bontásakor felgyűlő bontott téglával? És a régi macskakövek hova kerüljenek? Mi történjen az üres telekkel, amíg nem kezdődik az építkezés? Ezekre adott választ a Grund épülete és a KÉK közösségi kertje.
A Práter és Nagy Templom utcák sarkán egy különleges épületre lehetünk figyelmesek. A két épülettömb közé feszített beton hidak, az erkélyek játékos ritmusa és a sötét téglahomlokzat egy szociális bérház részei, mely szintén a Corvin-projekt részeként valósulhatott meg.
A sétány egy olyan, rendszerint fákkal, bokrokkal szegélyezett és sok ülőfelülettel ellátott útvonal, amely pihenésre, üldögélésre alkalmas. Minden város előszeretettel alakít ki sétáló utcákat, fasorokat, korzókat, egy városrész fejlesztése esetén pedig elengedhetetlen egy ilyen központi elem létrehozása.
A városi szövet folytonosságát csak nagyléptékű beruházások képesek megtörni. Ez történt Józsefváros egy részén, ahol félbevágott utcákkal és a környezet léptékéhez képes túlnött épületekkel találkozhatunk a Corvin sétány mentén. Itt egy másik típusú városrehabilitáció zajott le az elmúlt években, a ferencvárosihoz hasonlítva sokkal drasztikusabb lépésekkel megváltoztatva a városrészt.
Egy városrész akkor válik igazán élővé, ha egy funkció sem kap benne kizárólagos szerepet. A monofunkciós városrészek egyes napszakokban kiüresednek, máskor pedig túltelítődnek. Élhető lakónegyedek kialakításához tehát nélkülözhetetlen néhány egyéb funkció bevonzása.
A Ferenc tér Középső-Ferencváros egyik legfontosabb tere, egy zöld oázis a városrészben. A térre néző házak mögé pillantva láthatjuk a tömbrehabilitáció során elbontott házak helyén kialakult nagy közös belső kerteket, de a még álló épületek maguk is sok történetet rejtenek.
A Nagykörút forgatagán átkelve nem is gondolnánk, hogy innen nyílik egy utca, ahol madárcsicsergés és kávéillat van a levegőben. Ez a Tompa utca, ami Ferencváros megújításának kapcsán alakulhatott ki mai formájában.
Hogyan lett Ferencváros az egyik legkedveltebb budapesti kerület? A 90-es években kezdődő városrehabilitáció során tömbönként újították fel az épületeket, utcáról utcára haladva. Az folyamat első felvonása pedig a Belső-Ferencvárosi bérházak rendbetétele volt.
A budai rakpart vonalának déli végén a Kopaszi gátat találjuk. A népszerű partszakasz mintaként szolgálhat a Duna partok használatát illetően, és a kortárs építészetet kedvelőknek is érdekes helyszínt kínál.
Egy kis kitérő Budapest vonalairól a legkisebb körútra, mely a BME és ELTE Lágymányosi campusát öleli körbe. De hogyan is alakulhatott ki a Dunától Dunáig tartó zsákutca?
A budapesti rakpartokon az autóforgalom uralkodik. Ezt a város bármely részén észrevehetjük, de a talán legszembetűnőbb aránytalanság a Műegyetem előtt szakaszon figyelhető meg.
A Duna a kezdetektől meghatározta a város fejlődését, rengeteg lehetőséget és számos akadályt is biztosítva minden kor számára. Sétánk harmadik és egyben utolsó meghatározó szakasza a rakpart, amelynek vonalát a természet alakította, de a 19. századi városi infrastrukturális fejlesztések nélkül nem érte el volna mai formáját.
Akármilyen közlekedési eszközt is választunk, mindig kérdés, hogy hol keljünk át a Dunán. A budapesti városképnek ikonikus részei a folyót átívelő hidak, melyek több városi sétának is a témái. Mi most a Szabadság hídon megyünk át, ami talán legjobban szimbolizálja az elmúlt évek közlekedési és városhasználati tendenciáit.
Vámház körút, Fővám tér, Központi Vásárcsarnok, Fővámház, Közraktárak, Közvágóhíd. Ez a terület a pesti kereskedelem egyik legfontosabb gócpontja volt, melyet az utca- és épületnevek nyomán könnyen ki is találhatunk.
