Ki ne álmodott volna már arról, hogy egy ismert személy bőrébe bújjon? Tematikus útvonalunkat bejárva most alkalmunk nyílik erre: olyan helyszíneket kereshetünk fel, ahol egykor királyok, ismert és ünnepelt emberek fordultak meg, akiket sokan csodáltak, és talán még többen irigyeltek.
Read more »
Egyetértetek velem, hogy aligha van gyerek, aki nem szereti az állatokat? Sokan otthon is tartotok házi kedvenceket, de a város vadasparkjaiban, állatkertjében is ismerkedhettek szőrös, tollas, vagy éppen csupasz állatokkal. És bizonyára találkoztatok már Budapest legismertebb kő-, és bronzállataival is, mint amilyen a Parlamentet és a Budavári Palotát őrző oroszlánok vagy a Mátyás-templom hollója. De vajon azt is tudjátok, hogy az idén 150 éves Budapest címerében is vannak állatok? Az oroszlán onnan sem maradhatott ki, mellette pedig még egy griffet is találtok rajta! Az pedig igazán érdekes, hogy a legbudapestibb állat egy csupaszcsiga, mely elnevezésében viseli büszkén a főváros nevét.
Örök, feszítő, a jelenben megválaszolhatatlan kérdés, hogy mit hagyunk magunk után az utókor számára. Tematikus túránkon olyan budapesti pontokat mutatunk be, amelyek egyszer a mi korunk lenyomatai lesznek. Hogy mit gondolnak majd róla unokáink, azt talán nem sejthetjük, de egy biztos: mi ezeket hagyjuk örökül rájuk.
Budapest közlekedési rendszerének évezredes gyökerei vannak: a Gellért-hegynél összeszűkül a Duna így ott kitűnően át lehet kelni rajta. Ezt már a rómaiak is használtak, akik a budai oldalon számos utat és csatornát építettek, melyek emlékei ma is felfedezhetőek.
Egyik legnagyobb költőnk, Ady Endre szerint Budapestet az itt élő és ide költöző zsidók hozták létre. Bár ez talán lírai túlzás, az biztos: Budapest a világ egyik legjelentősebb zsidó nagyvárosa, ahol a mai napig Európa egyik legnagyobb zsidó közössége él, a 20. század tragikus eseményei ellenére.
Helyek, ahova azért járunk, hogy egyedül legyünk. Épületek, ahol megéljük a közösség élményét. Templomok, kápolnák, ahol elmerülünk a hitünkben, vagy egészen egyszerűen álmélkodva körbenézünk, hiszen ezek az épületek egy-egy korszak stílusát elképesztő sűrűségben tömörítik.
A retró szó jelentéstartalma Magyarországon dupla csavarral fejthető meg. Vannak köztünk, akiknek az egész korszak már csak történelem: a rendszerváltás után felnőttek legfeljebb családtagjaiktól tudhatják, milyen volt az élet a szocialista Magyarországon. Másoknak a fiatalságot jelenti a 3,60-as kenyér és a tilt-tűr-támogat világa; a legvidámabb barakk, ahol előbb-utóbb minden család vehetett egy Trabantot, de a banán luxuscikk volt.
Ki volt Purczeld Ferenc? Mit ábrázol Magyarország legnagyobb festménye? Mit írt a Népsport a legendás angol-magyar másnapján? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz, ha kerékpárra ülsz, és az Európa Bajnokság apropóján a város belső részein körbetekersz néhány olyan helyen, amelyeket a foci összeköt. Nekivághatsz saját járművel, de a Bubi is jó választás: olyan helyszíneket, látnivalókat […]
Minden évszak csodás Budapesten, ám tavasszal az a pár hét, amikor a téli hideg és szürkeség után virágba borulnak a fák, átrajzolva egész környékek arculatát – ezek a legkülönlegesebb napok közé tartoznak a város életében. Már a második tavaszt töltjük úgy, hogy nagyon sok minden – mozik, múzeumok, fürdők, kiállítóterek, színházak – zárva vannak, így […]
A Nagykörút a modern világvárossá váló Budapest egyik legfontosabb szimbóluma. A hat kerületen átívelő út ma arra vár, hogy újra felfedezzük értékeit, megismerjük történetét, és közösen alkossuk meg a jövőjét. (Az enbudapestem.hu/nagykorut oldalon minden információ megtalálható a Nagykörút tervezett megújításáról.) Most sétára hívunk mindenkit: Zubreczki Dávid segítségével megmutatjuk, mik azok az apró (vagy éppen óriási) érdekességek, amik […]
A városépítészet egy olyan absztrakt szakma, ahol nem kizárólag egyes épületek esztétikai és funkcionális tervezését kell véghezvinni, hanem ennél sokkal többszereplős és komplexebb feladatokat szükséges átlátni. A társadalmi viszonyok, a történelmi rétegek, a közlekedés szervezése és a politika ugyanúgy a várostervezés része, mint az építészet. Budapesten a 90-es évektől napjainkig három nagyobb léptékű városrehabilitációs folyamat […]
Minden város szerkezetének vannak különös ismertetőjelei, és ebben Budapest sem kivétel. A természet általi adottságok ugyanúgy formálták városunk, mint a várostervezők a 19. században, de sok helyen a történelmi struktúrák is visszaköszönnek a mai napig. Urbanisztikai léptéket nehéz átlátni, de kétkeréken könnyen megismerhetők azok a különböző lineáris rendszerek, amelyek felismerhetővé teszik fővárosunkat akármilyen térképen. A […]
A pesti rakpart számtalan izgalmas dolgot rejt, melyek többségét talán soha nem nézted még meg alaposabban. Nem csoda. Kocsival elhajtva mellettük nincs idő bámészkodni, a nagy autóforgalomban pedig senki sem sétál szívesen a – csak útburkolati jellel elválasztott – keskeny gyalogossávon, vagy az országutakhoz tervezett szalagkorlát mellett. Nem léphetsz hátrébb, hogy megszemlélj valamit, vagy hogy […]
A Gellért tér az a része Budának, ami olyan mint Pest – hangzik el oly sokszor. Bár a sztereotípiák kerülendők, való igaz, hogy a Bartók Béla útra jellemző nyüzsgés inkább a bal part sajátossága. A sétán megnézzük, hogyan alakult át a Gellérthegy a szőlőművelő lankákból luxuskörnyékké, hogyan és minek köszönhetően lett a Bartók Béla út […]
Ha a falak beszélni tudnának, sóhajtunk néha fel – a várbeliek, ha megszólalnának, valószínüleg egyenként több ezer oldalas köteteket tudnának megtölteni az évszázadok történeteivel. „Budán lakni világnézet” – mondta Márai Sándor, de a várban lakni még valamivel ennél is több: a történelem sűrű levegője itt tényleg belengi az utcákat, egy leheletnyi középkor, egy csipetnyi színes […]
Pár évtized alatt a kissé poros, provinciális Pest-Buda egy hatalmas metropolisszá nőtte ki magát, amely Európa más nagyvárosaival kívánta felvenni a verseny. A robbanásszerű fejlődés korai szakaszában a város a modernizmus csodájának számított minden téren – persze ez a korai, ártatlan lelkesedés hamarosan átalakul, ahogy a növekvő nagyvárosok problémáival szembesülnek, és a huszadik század elején […]
Zuglónak a Városliget körül elterülő csendes, árnyas utcái megannyi izgalmas felfedeznivalót rejtenek – nem csak azért érdemes erre sétálni, mert egymást érik a szebbnél-szebb villák és építészeti emlékek, de a hely története által kicsi jobban megérthetjük a századforduló megannyi modernizációs törekvését, hogy hogyan és kik próbálták Budapestet híres világvárossá, és egy igazán jó hellyé tenni […]
A város nem kizárólag az épületekről szól, hanem a közöttük létrejövő terekről. A közterületek kialakítása nagy szerepet játszik a városi életben, a város használóinak ez a kiterjesztett élettere. Azonban nem minden tér szerepe egyezik meg, funkciójukat tekintve sokfélék lehetnek, és ezek megismerése fontos a tudatos városi életmódhoz. A mindennapok színházát az utcán látjuk, ahogy Jane […]
Mindig is érdeklődve figyelted Budapest elképesztően változatos építészeti értékeit, de nem vagy benne biztos, mi fán termett a szecesszió, hogy van-e itt is A nagy Gatsbyből ismert csillogó art déco stílusából, vagy éppen mit nevezünk szocreálnak? Akkor ez a séta éppen neked való, a Lipótvárosban járva végigkalauzolunk a századfordulón kiteljesedő szecesszió legszebb lakóépületeitől kezdve a […]
Mi maradt a régi pesti Belvárosból? – séta az eltűnt bástyák, virágzó főúri kertek és trükkös átjárók nyomában. Több mint 125 évvel ezelőtt indult meg a mai Szabadság és Erzsébet hidak építése – ezzel az egykori városfalon belül húzódó környék – Pest legrégebbi részének a sorsa is végérvényesen megpecsételődött. A ma már aprónak tűnő, egy-kétemeletes […]