Józsefváros Magdolnanegyedében 2008-ban nyitott meg az egykori ipari műhelyek helyén a Kesztyűgyár Közösségi Ház: civil szervezetek, szakmai és kulturális programok, 2020 óta pedig egy tanoda is várja – elsősorban – a helyieket.
1889-ben földszintes kovácsműhelyt építtetett Hajnal János a Mátyás téren, ahol egészen a közelmúltig működtek különféle ipari manufaktúrák és műhelyek, többek között kesztyűkészítő is. Az épület átformálása közösségi tervezéssel alakult, és a mai napig fontos célkitűzés a Kesztyűgyár életében, hogy a helyi lakosokat bevonva segítsék a negyedben lakókat a pici gyerekektől az idősekig. A Mátyás teret és környékét egykor zsidó kisiparosok és muzsikus cigányok népesítették be, és 1929-ben itt vezették forgalomba az első magyar gyártmányú buszt is, kilences számmal.