„Áll a híd. Kapocsként fogja át a két partot Angyalföld és Óbuda között. Erős, hatalmas, lelkesítő — magának álmodta, magának alkotta a dolgozó nép.” így éltette a Sztálin híd, vagyis a mai Árpád híd átadását 1950-ben a Szabad Nép újságírója. Pedig a híd építése valójában egy majd száz évvel korábbi, az 1870-es években indult nagyratörő várostervezés része volt.
Az Árpád híd pesti hídfőjétől északra fekvő terület, a Vizafogó már a római korban, majd Árpád-korban is fontos dunai átkelőhely volt. Nevét a Fekete-tengertől ívásra felúszó hatalmas vizákról kapta. Az értékes húsú viza halászata sok vitát okozott: meglepő, de még korabeli apácarendek is pereskedtek a halászati jogok elnyeréséért. Az egykor zsombékos, a halászok használta és tót napszámosok vályogházaival beépült területen a 19. században rohamtempóban felépülő könnyű- és nehézipari gyárak eredményezték a városrész rohamos fejlődését.
Kezdetben fiatal rendőrcsaládok, majd munkáscsaládok lakhatására készültek el a lakóházak a környéken. A helyi artézi kutak vizét hasznosító Dagály közfürdő pedig megoldotta az alacsony komfortú, fürdőszoba nélküli családok higiéniai igényeit.
A városrész mai, modern látványának előfutára az 1970-es évek legelején épült, akkoriban ritkaságszámba menő toronyház, a Nyugdíjfolyósító Intézet megszületése volt. Ezt követte a Rendőrpalota, mely manapság is tökéletesen beleillik a modern irodaépületekkel, toronyházakkal teletűzdelt forgalmas városközpontba.
