„Közeledik a tél és Ön előtt is bizonyára ismeretes, Budapest ifjú sportnépe jórészt
a Széll Kálmán térről indul a vasárnapi és ünnepnapi túrákra a Svábhegyre, Zugligetbe, Hűvösvölgybe és a gyönyörű budai hegyekbe. Szomorúan jellemző
viszonyainkra, hogy egy ilyen forgalmú gócponton, mint a Széll Kálmán tér,
hiányzik a villanyóra.”
Ezekkel a keserű szavakkal panaszkodott 1929 őszén Az Est című napilap jóstehetségű riportere. Bizony Buda egyik fő közlekedési gócpontjának első neve Széll Kálmán tér volt – becézve csak Kalef, a Kálmán egyik rövidítése – és ikonikus óráját végül csak 1941-ben helyezték a térre. Onnantól kezdve azonban a „Találkozzunk az óra alatt!” csak egyet jelenthetett Budapesten, utólag teljes mértékben igazolva Az Est riporterét. Mindegy volt, hogy a teret átnevezték Moszkvára, majd ismét Széll Kálmánra, budapestiek generációi indultak innen túrázni, randizni, bulizni a budai hegyekbe vagy csak a tér környékére – találkozni természetesen mindig az óra alatt találkoztak. A legtöbben valószínűleg nem is sejtették, hogy a tér helyén egykor agyagbánya állt, később az itt működő téglavető miatt alakult ki egy gödör, ami megtelt talajvízzel. A tó a kemény teleken befagyott, így hamarosan megjelentek a korcsolyázók a téren. A hivatalos jégpálya 1895-ben nyílt meg, nyáron pedig tenisz- és sportpályák várták a mozogni vágyó budaiakat. Az élénk sportélet egészen az 1930-as évek végéig tartott, amikor a villamos-végpont kiépítése miatt költözni kényszerültek. Később a budai teret Török Ferenc Moszkva tér című, a fiatalságról, felnőtté válásról és a rendszerváltásról egyaránt szóló filmje zárta örökre időkapszulába. Az óra pedig annyira belopta magát a budapestiek szívébe, hogy a tér 2016-os rekonstrukciója során hiába vitték az eredeti darabot a Kiscelli Múzeum gyűjteményébe, az új óra a régi pontos helyére került. Azonban nemcsak az óra volt az egyetlen emlék, amit a felújítás során megidéztek: a metró épületének főbejáratán megjelenik Budapest 1823-as „kőtérképe” is.
