Vissza

Batthyány tér

Víziváros szíve, a mindig nyüzsgő „Bomba tér”

Batthyány tér

Víziváros szíve, a mindig nyüzsgő „Bomba tér”

Térkép

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

A tér mindig is jelentős közlekedési központnak számított: már a római korban átkelőhely volt itt a Dunán, a középkortól kezdve működő kikötőjének emlékét pedig a környező utcanevek  (pl. Vám, Ponty, Aranyhal) máig őrzik. Mivel a II. világháború után nem maradt ép Duna-híd Budapesten, 1946-ban ideépítették a „félállandó” Kossuth hidat, mely 1956-ig működött. Egykori helyét ma emlékkő jelöli.

Forgalmi jelentőségét később is megőrizte a tér, hiszen fontos közlekedési csomópontként metró-, villamos-, busz- és HÉV-vonalak is találkoznak itt.

Izgalmassá teszi a teret, hogy több régi épületének bejárata a mai utcaszintnél alacsonyabban van, mert a teret árvízvédelmi okokból 1872-ben feltöltötték.

Ilyen például a két templom, melyeket állítólag Rákosi Mátyás kis híján leromboltatott, mivel úgy gondolta, Sztálin látogatásakor zavaró, ha a Parlamentből éppen három templomtoronyra lehet rálátni. Azonban Sztálin 1953-as halála miatt a látogatás és a bontás egyaránt elmaradt. Szerencsére így ma is áll a tér déli oldalán álló Szent Anna templom, amit Márai Sándor Budapest legszebb épületének tartott. Plébániaépületében egykor kocsma működött, de ma már ezt a helyet gyönyörű barokk lépcsőháza teszi különlegessé. 

A Dunával szembeni térfal legnagyobb épülete az 1902-ben nyílt vásárcsarnok. Ez volt a VI. egysége annak a hálózatnak, mellyel a város élelmiszer-kereskedelmét szerették volna higiénikusabbá tenni. Szomszédja a „Casanova” és Négy évszak-ház.

A különleges épületek mellett a tér szobrait is érdemes szemügyre venni! A Szent Anna templomnál a tér névadójának emlékét őrző szobor márványtalapzatán a Batthyány család címerállata, a fiókáit saját vérével tápláló pelikán is látható. A tér másik oldalát a búsan maga elé meredő Kölcsey Ferenc szobra őrzi. Mögötte a márványfalon – mely valójában a metró szellőzőjét hivatott eltakarni –, a „Huszt” híres sorait olvashatjuk.

Megközelíthetőség:
tömegközlekedéssel: 2-es metróval, 19-es 41-es villamossal, H5 HÉV-vel, 11-es, 111-es, 39-es busszal
Pontok ikon
Fogadó a Két törökhöz
Akadálymentesített ikon
Akadálymentes

Pontok

1

Fogadó a Két törökhöz

A középkorból itt maradt lakóház
árvízépítészetközépkorPest-Buda

A Kapucinus utca és a Pala utca sarkán rejtett kincsre bukkanhatunk. A környezetébe szépen simuló lakóház a középkor óta minden történelmi korszak rétegét őrzi. Egykor még egy török vér ivására buzdító kocsma is működött benne.

Még több infó Separator Separator
2

Casanova-ház

Mézeskalács, csábítás, titkos viszony, császári látogatás, világklasszis zenész – a Casanova-ház titkai
árvízhírességlegendaPest-Buda

A Batthyány tér ikonikus épületei közé tartozik az egykori Fehér Kereszt fogadó, amelynek egykori nyüzsgő forgatagában állítólag olyan hírességek fordultak meg, mint II. József császár, Mária Terézia vagy a híres csábító, Casanova. Utóbbi legendáját még az 1990-ben itt nyitott Casanova bár is őrizte.

Még több infó Separator Separator
3

Négy évszak ház/ Hikisch-ház

A Várszínház építőjének egykori otthona, puttó figurái a négy évszak jelképei
árvízépítészetlegendaPest-Buda

A Battyhány tér egyik ékköve a 3. számú ház büszkén áll évszázadok óta, bár a kapuja ma már az utcaszint alatt nyílik. 1872-ben ugyanis árvízvédelmi okokból feltöltötték a teret. Ha az épületet díszítő, négy évszakot ábrázoló domborműre tekintünk, számos rejtett részletet fedezhetünk fel.

Még több infó Separator Separator
4

Szilágyi Dezső téri református templom

Az ún. "Pentagon-terv" alapján ötszög alapon épült az első budai református templom
Budapestépítészethírességszakrális helyszín

Igazi gótikus várkastély bújik meg a Szilágyi Dezső téren az itteni református templom alakjában. Három harangja lenyűgöző hangjátékra képes, a fény pedig egészen sajátos módon kap szerepet az épületben. Megjelenésén túl érdemes megemlíteni, hogy a magyar történelem több fontos alakja kötött itt házasságot.

Még több infó Separator Separator
5

Cseh Tamás emlékét őrző lakónévsor

Legendás dalok szereplői lakják az Iskola utcai házat
Budapesthírességművészetzene

Az Iskola utca 35/b-ben kezdődött Cseh Tamás és Bereményi Géza legendás barátsága, így ide költöztek be – legalábbis a lakónévsor tanúsága szerint – a dalaikban életre hívott figurák. De hogyan indult ez a szenvedélyes közös alkotás, és miért pont itt állítanak emléket neki?

Még több infó Separator Separator

Ez is érdekelhet

To top