1896-ban a szakadó esőben Ferenc József király ütötte be a róla elnevezett híd pillérének utolsó, saját monogramjával ellátott, azóta sokszor ellopott ezüstszegecsét. A hidat 1946-ban nevezték át Ferenc József hídról Szabadság hídra.
A Szabadság híd Budapest területének legrövidebb dunai átkelője: megépülésekor szintén zöld színt kapott mint ma, de története során volt már kék és szürke is. Rekord gyorsasággal épült fel a 19. század végén, mindössze két év alatt. Budai lábánál az 1920-as években még hidroplán is állomásozott. A legutóbbi felújítás során díszeit és kandelábereit eredeti formájukban helyezték vissza. Sőt, Kolodko Mihály alkotásának köszönhetően Ferenc József miniszobra is megtalálható az acélszerkezeten.