„Bálnák, ki a partra…” Avagy hogyan került ide ez a tengeri óriás emlős a Duna partjára, és mi is volt eredetileg? Az egyik legszebb pesti naplemente-néző spot izgalmas háttértörténete.

Ahogy élénkült a kereskedelem és a dunai teherszállítás, felépült a közeli vámház, (amit hamarosan meg is nézünk) és hosszas huzavona és költségszámlálgatás után, de a rakpartokon végig közraktárakat is építettek, amelyek a fővárosba érkező árut tárolták és az elosztását segítették. Ezzel a vízparti környék Budapest ellátásának a központjává vált, igazi, robanásszerűen fejlődő iparvárosi hangulattal. A viharos 20. századot összesen három raktárépület élte túl, amelyeket ma már a Bálna részeként ismerünk valamint a Sóház, amely a Corvinus Egyetemhez tartozik. Az eleinte CET-nek becézett épület eredeti terveit a holland Kas Oosterhuis és Lénárd Ilona által vezetett ONL építésziroda iroda készítette – a hibrid komplexumot, amely a régi közraktárakból és a köztük feszülő üvegcsarnokból áll, 2013-ban adták át. Az épületnek a tengeri emlősöket idéző neve nem véletlen – formájában tényleg erősen hasonlít egy épp a vízből felbukó óriásra. Az épület legnépszerűbb és legjobban működő része a Duna-parti oldalán, és a két végén húzódó teraszsor, ahonnan főként a naplemente környéki, és kora esti órákban az egyik legszebb látvány nyílik a folyóra és budai oldalon magasodó Gellért-hegyre és környezetére.

Az épület izgalmas példája annak, hogy egy egykor teljesen más funkcióval működő, erősen ipari adottságokkal és örökséggel rendelkező területet és épületet hogyan lehet a 21. században ötletesen felhasználni. Az már nem az építész és az épület hibája, hogy a CET-Bálna sokáig állt a politikai csatározások középpontjában, ami miatt nehezen találja meg a helyét és új, az egész épületet kitöltő funkcióját.