Itt állunk tehát a Teréz körút és a Szondi utca sarkán, a hatalmas Szondi György-mozaik alatt. Az ablakon át vethetünk egy pillantást a hotel egykori üvegkupolájára, ami ma a kávézóban van felfüggesztve. El sem kell indulnunk innen, már előttünk is a következő látnivaló!

Elég az átellenes sarok felé fordulnunk, ott ugyanis egy különleges épület áll a Teréz körút 42-44. alatt. Viszonylag kevés házat emeltek a rendszerváltás óta a Körúton, a Generali székháza az egyik kivétel. Ráadásul egy igazi különlegesség, ilyen historizáló elemeket tartalmazó, posztmodern irodaházból ugyanis kevés van Budapesten, főleg ebben a minőségben. Aki figyelmetlenül villamosozik, autózik erre, annak talán fel sem tűnik, hogy ez a ház egy évszázaddal fiatalabb a szomszédainál. Homlokzata a kilencvenes évek elvárásainak megfelelően nagy üvegablakokkal van tele, mégis magán viseli az eklektika stílusjegyeit. Alkotója Baliga Kornél, aki elsősorban műemlékek helyreállításáról (például Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga), illetve újratervezéséről ismert (például Főőrségi épület és Lovarda a Várban).

Miután közelebbről is szemügyre vettük, induljunk tovább a jobboldali járdán. Természetesen itt is kövessük a szabályt, ami az egész Körútra igaz: minden portált, ajtót és kapualjat vegyünk szemügyre, mert hihetetlen érdekességekre bukkanhatunk. Itt van máris a következő sarkon, a Dessewffy utcánál, a Teréz körút 38., melynek nem csak díszes, kovácsoltvas főkapuját érdemes megnézni, a bezárt sarki kávézó címfelirata mögött ugyanis egy érdekes mozaik lapul.
Ebben az épületben ma is számos közlekedési társaság működik. Egykor az egész ház az államvasutakhoz tartozott, amire ez a szép murália is emlékeztet.

Továbbhaladva elsétálunk a Művész mozi előtt (Teréz krt. 30.), melyről nem is olyan rég bővebben is meséltem a körúti filmszínházakat bemutató cikkben. Jelenleg távmozi-üzemmódban várja a járvány végét, de az egyedülálló portált azért így is megnézhetjük. Esetleg bekukucskálhatunk az ablakon át, hogy megvizsgáljuk a belsőépítészeti kialakítását – érdemes. Ha minden jól megy, nemsokára visszatérhetünk filmezni is ide.

A szomszédba viszont besétálhatunk, az ugyanis egy élelmiszerbolt a Teréz körút 28. alatt. Kívülről nem tűnik különösebben érdekesnek, a bejárati részt és a kirakatokat a háború után építették ki. Belül viszont egészen meglepő: nagy ablakokon át kap fényt kívülről, ami elég szokatlan a bérházak aljába épített boltoknál. A boltívek és a mennyezet kiképzése is arról árulkodik, hogy a belső tér jóval idősebb az utcai portálnál.

Ebben a nagyvonalú üzlethelyiségben működött egykor az Ullmann nővérek divatterme, melyben a Vasárnapi Ujság korabeli hirdetése szerint „franczia ruhák és angol kosztümök” készültek „ízlésesen és jutányosan”. Bár ma már bevásárolni járnak ide az emberek, a házból nem tűnt el a divat. Sőt, a környékről sem. A Teréz körút épp úgy tematikus utca, mint a Falk Miksa, csak itt nem az antikvitásé, hanem az esküvői ruháké a főszerep.

Ha szerencsénk van, a következő kapun belépve kívülről is megnézhetjük az egykori divatházat. Sőt fölülről is. A tetején ugyanis terasz van, tele növénnyel. Amúgy is csodálatos ez a belső udvar a rengeteg leomló muskátlival, de az igazi különlegessége a lépcsőház tetején vár minket. Ha alulról kandikálunk fel, meglepve látjuk, hogy egy színpompás „freskó” van a tetején. Aztán ahogy kapaszkodunk felfelé, egyre gyanúsabbá válik a festmény. Mikor felérünk, már látjuk, hogy az tulajdonképpen egy több elemből összevart kép a mennyezetre rögzítve. De mit keres itt? Csordás Lajos Séták a 6-os villamos vonalán című könyvében azt írja, egykor az Operaház díszlete volt az alkotás. Állítólag azért került ide, mert itt élt Svéd Sándor, a világhírű baritonista.

Az Oktogon felé sétálva, vessünk egy pillantást a Teréz körút 24. homlokzatára is. Arról már szó volt a körúti sétánk során, hogy milyen sok kupola tűnt el vagy egyszerűsödött le a 20. század második felében, de arra kevesen gondolnak, hogy valaha a homlokzatok is sokkal díszesebbek lehettek. Ennek szép példája ez a gyönyörű, neoreneszánsz ékszerdoboz az Aradi utca sarkán. A Fortepan képén látszik, mennyivel díszesebb volt eredetileg, mint most.

Továbbhaladva elsétálunk egy Firenzéből importált pompás épület előtt (Teréz körút 13.), melynek történetéről Bartha Dorka mesélt az énbudapestemen. A Teréz körút 7.-nél is érdemes megállni. Egyrészt mert itt lakott a világhírű zeneszerző, Gustav Mahler, amikor az Operaház igazgatója volt 1888 és 1891 között. Másrészt, mert ha be tudunk lépni a lépcsőházba, megcsodálhatjuk a gyönyörű vas lámpatartókat, korlátokat és a díszes padlót is.

A körút sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem csak itáliai reneszánsz paloták, de német reneszánsz kastélyok is felbukkannak rajta. Na jó, ez persze egy kicsit túlzás, de az biztos, hogy a Teréz körút 1., 3. és 5. egy olyan közös homlokzat mögött bújik meg, mely akár egy kastélyé is lehetne. A Párisi Udvar építésze, Schmahl Henrik tervezte az egész tömböt átfogó alkotást. Ügyes és elegáns megoldás, hogy a hetven méteren át tartó homlokzat nem töri meg a Körút ritmusát azzal, hogy túl hosszan egységes. A változatosság azonban nem válik túlságosan elaprózottá sem. Se nem harsány, se nem unalmas.

Ezzel a körúti kastéllyal búcsúzunk Terézvárostól, körúti sétánkat pedig hamarosan az Erzsébet körút titkaival folytatjuk.