Az 1992-ben indult rehabilitációs folyamat egyik fontos részeként a Ferenc tér házait is átvizsgálták, 2/3 részüken elbontották, a megőrzött házakat pedig felújították. A Locsmándi Gábor által kidolgozott stratégia szerint tömbönként haladtak a felújításokkal, és sok egyedi megoldást is használtak, amik élhetőbbé tették a korábban zsúfolt telkeket: tűzfalakon nyitottak ablakokat, a 19. század mintájára átjáró-passzázsokat alakítottak ki, az elbontások segítségével belső udvarokat nyitottak egybe, ezzel is több napfényt beengedve a lakásokba. Az új épületek esetében fontos követelmény volt, hogy az utcafronton szolgáltatásoknak (boltoknak, kávézóknak, rendelőknek) biztosítsanak helyet, ezzel is visszahozva az életetet a térre. A tér a 2018-as Budapest100-on is aktívan tudott szerepelni, és több ház is megnyitotta kapuit.

A ferencvárosi rehabilitáció elvitathatatlan érdeme, hogy a helyi épített örökség karaktere ügyesen lett ötvözve az új beruházásokkal, és egy a korábbinál sokkal élhetőbb városrész jött létre. Azonban meg kell említeni, hogy a tömbönként történő felújítások hatására a helyi ingatlanárak olyan mértékben indultak növekedésnek, hogy a helyi lakosság számottevő része kénytelen volt új helyen megtalálni lakhatását. Ez az önkormányzati szándéknak megfelelően egy olyan dzsentrifikációs folyamat volt, mely nagyrészt lecserélte Ferencváros lakosságát, és a szociális problémák megoldásával nem tudott érdemben foglalkozni.