Lajta az akkor általa már kutatott és jól ismert hagyományhoz, az erdélyi paraszti építészethez fordult ihletért – amelyet a magas kontyolt tető, a faragott eresz és a belső faburkolatok is tükröznek, illetve nemzetközi utazásainak tapasztalait is felhasználta. Az 1906-ban elkészült épületben két lakás kapott helyet, a megrendelő a felső, kétszintes lakrészt foglalta el, ám Malonyai sajnos nem sokáig élvezhette új otthonát, mert 1909-ben anyagi gondok miatt már meg is kellett válnia tőle. Pedig az épület tervezése különös folyamat lehetett – a ma a Román Kulturális Intézetnek otthont adó egykori lakóházat ugyan Lajta Béla tervezte, ám nem egyedül dolgozott a terveken hanem szinte partnerként a megrendelő, Malonyai Dezső író is aktívan részt vett a folyamatokban. Az író egy olyan otthont szeretett volna, amely formáiban a magyar és népi építészetből merít, de közben a kor minden kényelmét is biztosítja neki, és leendő bérlőinek is.

A különös együttműködésen túl még fontos megemlíteni, hogy Lajta Béla pályájának is fontos fordulópontja ez az épület – a korábbi Lechner Ödön tanítványnak ez az első alkalma, amikor látványos eltávolodik mestere jellegzetes, gazdagon díszíettett és színes magyaros-szecessziós motívumos stílusától, és a saját, korai modernizmusbe futó útját kezdi járni. Kós Károly is, aki ekkor még csak egyetem padját koptatja, úgy jellemzi az épületet, hogy ez a magyar építőművészet egy fontos mérföldköve. De milyen is volt a mester stílusa? Nézzük meg az egyik legkülönlegesebb Lechner-épületet, aminek a homlokzatára majdnem dinoszauruszok kerültek.