Vissza

Göncz Árpád-szobor

Erős Apolka „Nézőpont" című alkotása a volt köztársasági elnök halálának harmadik évfordulójára készült

Göncz Árpád-szobor

Erős Apolka „Nézőpont" című alkotása a volt köztársasági elnök halálának harmadik évfordulójára készült

Térkép

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

A róla elnevezett városközpont közelében kialakított parkban áll Göncz Árpád egykori köztársasági elnök és író 2018-ban felavatott szobra, amely utalás a politikus írói munkásságára is.

A fordulatokkal teli 20. század magyar történelmének legtöbb sorsfordító eseményét megélő Göncz Árpád bronzelemekből álló szobra különleges abból a szempontból is, hogy azon kevés budapesti szobrok közé tartozik, melyek a rendszerváltás után is aktív politikusoknak állítanak emléket. A politikus és író-műfordító, akinek talán legismertebb irodalmi eredménye J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura trilógia fordításának befejezése, valójában sohasem lakott a környéken. Szellemisége, az emberekről, a világról alkotott nézetei és egész életútja előtt tisztelegve a XIII. kerület vezetése azonban róla nevezte el Angyalföld ezen részét. A beszédes nevű Angyalföld név eredetével kapcsolatban egyébként számtalan teória él. Egyesek szerint a 18. században itt élt Stefan Engel szőlőbirtokosról emlékeztek így meg, akinek vezetékneve magyarul angyalt jelent. Mások szerint a Rákospatak-menti Ördögmalomról” vagy Ördögföldről” kapta a nevét, melyet a pesti népnyelv játékosan Angyalföldnek becézett. Kassák Lajos emlékei szerint pedig ide jártak a pesti kéjhölgyek angyalcsinálásra”, azaz gyermekük elvetetésére. 

 

Források:

https://444.hu/2018/10/05/3cpo-a-badogember-vagy-egy-femtelepen-dolgozo-frankenstein-teremtmenye-egyik-sem-ez-a-szobor-goncz-arpadot-abrazolja

https://www.kozterkep.hu/35493/goncz-arpad

Megközelíthetőség:
Metró M3, busz: 26, 34, 106, Villamos 1, 1A, onnan gyalog
Nincs ezelőtti pontNincs következő pont

Ez is érdekelhet

To top