Budapest leghosszabb metróvonalán majdnem 20 kilométeren át utazhatunk. Az M3 felújítását 2017-ben kezdték meg, az utolsó két állomást – a Nagyvárad teret és a Lehel teret 2023-ban adták át. A felszín alatti járatrendszert úgy tervezték, hogy azokat akár óvóhelyként lehessen használni.
Budapest harmadik metróvonalát 1970-ben kezdték el kiépíteni. Ma már munkanapokon nagyjából félmillió utas használja a vonalat. A Lehel tér a megújulás után a az egyik legkülönlegesebb állomás lett, földalatti lokálként is hivatkoznak rá rózsaszín rücskös falai miatt. A felszínen álló piac az egykori temető helyén áll: a kétezres évek legelején épült, ifjabb Rajk László tervei alapján – a posztmodern csarnok átadása után heves vitákat gerjesztett, még Kofahajónak is hívták.