Ha valaki emlékszik még rá, milyen is volt ez az útvonal tizenöt-húsz éve, amikor a macskaköveken a 7-es busz dobálta az utasokat, és azt a képet összeveti a mostanival, talán azt se hiszi el, hogy ugyanabban a városban jár. De mi történt?
Az, hogy a Bartók Béla út mára azzá vált, ami – egy bulvárszerű, kellemes, sétálós kultutcává, ahol egymást érik a kávézók, művészeti galériák, kiállítóterek, dizájnboltok, bárok, sörözők, éttermek – egyszerre volt egy nagyon tudatos városfejlesztési döntés, és a szerencsés véletlenek találkozásának az eredménye. Kellett hozzá az út, és a központi Gárdonyi tér felújítása, a padok, utcabútorok kihelyezése, felújítása, a buszforgalom csökkentése, de kellettek azok a helyek is, melyek elsőként ide vonzották az embereket, és szinte katalizátorként hatva inspiráltak másokat is arra, hogy itt vágjanak bele az vendéglátásba, üzletbe. Vagyis a felülről érkező fejlesztési szándék valós igényekkel találkozott, és mára tényleg egy nyüzsgő, a hét minden napján és minden napszakban izgalmakat tartogató hellyé vált a Szent Gellért tér és a Kosztolányi tér közötti szakasz.
Meg persze kellett hozzá egy csipetnyi feledhetetlen legenda is, hiszen ne felejtsük, a környéknek ez már a másodvirágzása: a Hadik Kávéház már Karinthynak és a Nyugatosoknak is az egyik törzshelye volt. Szerencse, hogy ami működött 100 éve, az a 21. században is újjáéledhetett, hála jó adottságoknak – széles járda, az árnyas fasor – a lelkesedésnek a helyiek és a nyitott helyek részéről, és persze a budapestieknek, akik mára az egyik legszuperebb nyüzsgő negyeddé tették ezt a környéket.
