Ez a tér is hatalmasat változott az elmúlt 20 évben, ami részben a metróépítésnek és a felszíni felújításoknak köszönhető. Buda egyik legnagyobb tömegközelekdési csomópontján állunk, átfut rajta a Bartók Béla út, innen ágazik ki a Villányi út, a Fehérvári út, és a Karinthy Frigyes út is, a budai fonódó villamoshálózat megannyi vonalával. Ennek ellenére elkerüli, hogy kaotikus legyen, és a közepén álló, 1942-ben épített, és pár éve felújított ikonikus „Gombával” valamiféle pihenő-vendéglátós központja is újra létrejött. A jól behatárolt térfalai miatt befogadható és átlátható, akit erre visz a dolga, kis eséllyel veszik el a sok átszállási lehetőség között.

Történelmének legmozgalmasabb napjai az 1956-os forradalom és szabadásgharc alatt voltak, amikor az ellenállók egy 200-300 fős csoportja többször megakadályozta, hogy a szovjet tankok erre átjutva elérjék a Duna vonalát és a hidakat. A harcok nyomát a mai napig őrzi a tér, ha ránézünk például a Bartók Béla út tokolatánál álló 2-es számú ház homlokzatára, nagyon felemás látvány fogad minket. Az épület negyede teljesen eltérő, díszes, szecessziós arculatot mutat, míg a maradék felületen a dísztelen, szögletes formák dominálnak. A disszonancia oka, hogy – ahogy a fotón is jól látszik – a harcokban súlyos találatot kapott a ház, így kénytelenek voltak lebontani a menthetetlen részeket és a helyére gyorsan emelni valami sokkal egyszerűbbet. A forgalmas tér után sétáljunk tovább a széles, ám jóval nyugodtabb Villányi úton, egy eldugott oázis felé.