A templomok magas tornyukkal remek tájékozódási pontok, kiállásukkal büszkén hirdetik Isten dicsőségét. Ez a templom nem ilyen. Magas lakótelepi házak takarásában bújik meg, a régi MÁV-teleptől elválasztja az M3-as autóút. Plébániája is szokatlan helyen, egy tízemeletes ház két lakásában van.

A MÁV-telep kiépülésével, az itt lakók számának növekedésével szükségessé vált egy saját templom építése. Egyházi körök, civilek is sürgették a dolgot, hiszen féltek a szocializmus „fertőző légkörétől”, szerették volna vallásukat otthonukhoz közel gyakorolni. A terv megszületésétől az 1938-as felszentelésig azonban hosszú évek teltek el. Sokáig egy óvoda kisszékein kellett szoronganiuk a híveknek. Az épület modern stílusban épült, a római iskola művészei dolgoztak rajta. A MÁV, a város és az egyház támogatása mellett rengeteget adakoztak a hívek is, és sokan munkájukkal is segítették az építkezést. A hölgyegylet különösen eredményesen gyűjtött. Nem csak anyagi haszna volt ezeknek az eseményeknek: a közösséget is összekovácsolták. Az épületben mindenkiről megemlékezik egy-egy felirat, még az 50 fillért adományozóról is, a kereszt gömbjében pedig egy papírhengeren olvasható a munkálkodók neve. A háborúban bombatalálat érte a templomot, a színes ablakok mind betörtek. Él egy legenda, mely szerint kiszedték és elásták őket – helyük máig ismeretlen. A 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus alatt az egész világon a templombéli Szent István-harangját hallhatták a hívek rádión keresztül, melyet aztán a II. világháborúban katonai célokra beöntöttek.