Az egykor zöldellő Hősök tere

Az egykor zöldellő Hősök tere

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

A tér, ahol minden ide érkező turista megfordul, ahol az itt álló emlékmű minden magyar iskolás történelemkönyvében szerepel. De vajon felismernénk, ha egy 20. század elején készült képen látnánk?

Az Andrássy út végén álló illusztris tér – amelyet a tekintélyes Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok szegélyez, és amely mögött már ott magasodik a Vajdahunyad vára – a magyarság Kárpát medencébe való bejövetelének állít emléket, de jócskán csak az 1896-os millenniumi ünnepséget után készült el. Bár az alapozása már 1898-ban megindult, a végleges formájában csak harminc évvel később tudták felállítani Zala György szobrász és Schikedanz Albert alkotását. Azóta ez is sokat változott, a királyszobrokat a politikai rendszerek változásával kicsit demokratizálták, a Rákosi-korszakban a teljes felbontása is felmerült, de végül csak a Habsburg uralkodókat távolították el, így került például Mária Terézia helyére Thököly Imre.

De mi volt addig a téren? Zsigmondy Vilmos itt fúrta az ország akkor legmélyebb, majd egy kilométer mély artézi kútját (amely a közeli Széchenyi-fürdőt látja el vízzel), e fölé emelték Ybl Miklós tervei alapján a díszkutat. Ezt a Gloriette nevű építményt, aki szeretné látni, nem kell mást tennie, mint felmennie a Széchenyi-hegyre, ahol ma mint kilátó funkcionál.

A fotókon jól látszik, hogy egészen az 1930-as évek végéig a térnek sokkal parkosabb jellege volt, szökűkúttal, kisebb fácskákkal és füves pázsittal – teljes letérkövezése az 1938-as eucharisztikus világkongresszushoz köthető. Utána is a tér, már mint a szocializmusban népszerű felvonulási útvonal részeként, praktikusan megmaradt lekövezettnek. Azóta megannyi tömegrendezvény és megmozdulás helyszíne volt, a szocialista május 1-i felvonulásoktól Nagy Imre újratemetésén át II. János Pál pápa celebrálta miséig. Izgalmas kérdés, hogy ma kinek melyik tetszik jobban: a reprezentatív, díszes tér, vagy inkább a parkosabb, de kevésbé monumentálisnak ható változat.

A tér napjainkban. (Fotó: Práczky István)

1890-es évek: a későbbi Hősök tere az Andrássy út felől nézve. Szemben az Ybl-féle Gloriette (díszkút) látszik.Fortepan/Klösz György. Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.133

1936-ban a Hősök tere és a Szépművészeti Múzeum – Fortepan/Somlai Tibor

Ez is érdekelhet

To top
"