A Tanácsköztársaság százharminchárom napja nyomot hagyott Csepelen. Ez az időszak hatalmas lökést adott a Csepeli Munkásotthon épületének befejezéséhez, amely valóságos győzelem volt az itt élők számára. Ez a kívülről meglehetősen retró hangulatú épület gyönyörű, szecessziós színháztermet rejt, melynek falait Maróti Géza munkái díszítik.

Az első világháború idejére hatalmasra nőtt csepeli munkásság sokféle emberből állt. Azonban hiába különbözött a vallásuk, nemzetiségük és szakképzettségük, összekötötte őket a közös osztálytudat. Csepeli munkásnak lenni ugyanis presztízst jelentett. A dolgozók kiemelkedően szervezettek voltak, biztosítási és temetkezési szövetkezeteket hoztak létre, olvasóköröket indítottak. A szakszervezeti csoportok és különböző önképzőkörök – hely hiányában – általában vendéglőkben gyülekeztek, amelyeket azonban hamarosan kinőttek. Emiatt már a huszadik század elején felmerült egy önálló munkásotthon felépítésének gondolata. Az első világháború alatt kezdték el az építkezést, amely azonban a tervezettnél lassabban haladt. A korábban apránként, téglajegyről téglajegyre gyűjtött összeg a Tanácsköztársaság alatt viszont hirtelen a sokszorosára nőtt, így két óriási falfestményt is rendeltek az épület színháztermébe.

A Munka, illetve Művészet címet viselő pannókon az alkotó, Maróti Géza mitikus alakok mellett a proletárforradalom résztvevőit is megörökítette. A munkásotthon eredeti épülete elpusztult a második világháborúban, azonban a lenyűgöző színháztermet a mai napig változatlan formában lehet megcsodálni. A bombatámadást szenvedett épület felújítását 1963-ban kezdték meg.