A csepeli gyár megalapítása óta folyamatos probléma volt Csepelen, hogy hol szállásolják el az ott dolgozó munkásokat. Ez az évek során csak fokozódott. Az 1950-es években azonban az ország munkásságának jelentős részét tömörítő Csepel munkásotthon építésével enyhítette a helyzetet.

A Rákosi Mátyás Művek 1954-ben átadott ötemeletes munkásszállójának

tervezője ifj. Dávid Károly volt. Az ország legszebb, legmodernebb munkásszállója volt, megépítése 18 millió forintba került, nyolcszáz csepeli ifjúmunkás talált itt otthonra. Az épületet a munkások életet ábrázoló domborművek díszítik – vidám alakok, akik táncolva, zenélve, beszélgetve töltik az idejüket. A szálló vezetője egy régi vasmunkás, Gábor János lett. Az összesen 192, központi fűtéssel ellátott két- és négyágyas szobában tanulóasztalokat helyeztek el, függöny volt az ablakokon, olvasólámpák az ágyak felett. Minden emeleten volt fürdőszoba, reggel 6-tól este 8-ig étterem működött, ahol pincérek szolgáltak fel. Munka után rádiószoba, könyvtár és olvasóterem, játékszoba és társalgó, valamint mind a női, mind a férfiszárnyon emeletenként egy-egy tárgyalószoba, az alagsorban pingpongasztal és további tusolók várták a lakókat. A Munka című folyóirat 1954-es, lelkes helyszíni tudósítását olvasva az ember legszívesebben azonnal csomagolna és beköltözne ide: „Czakó János, aki nemrég még Sárpilisen dolgozott, most segédmunkás az egyik Rákosi Mátyás üzemben. Darus szeretne lenni. Két hónappal ezelőtt szerény sárpilisi otthonában dehogy is gondolta volna, hogy olyan otthont kap, melynek sárgán fénylő parkettáját is szőnyeg fedi. A rádiószobában pedig kedve szerint kiválaszthatja magának a legjobban tetsző hanglemezt, a játékszobában sakkozhat, dominózhat, huszonkétféle játékkal töltheti munka után szabad idejét. És így vannak a többiek is, akiknek túlnyomó része sötét albérletekben, ágybérletekben húzta meg magát.”