Egy vállalkozás gyors sikeréhez gyakran nem kell más, mint elsőnek lenni. Ha pedig a társadalmi hasznosságát is sikerül bizonyítani, hosszabb távon is garantált a bevétel. Talán ennek is köszönhető az első lóvasúti indóház megmaradása.

Gróf Károlyi Sándor 1863-ban vetette fel, hogy újpesti birtokait szeretné összekötni Pest városával, és ehhez a Párizsban látott lóvasutat tartotta a legalkalmasabbnak. Miután minden hivatal támogatását megszerezte, társaságot alakított és megépíttette a vasútvonalat. 1866. augusztus 1-jén hatodik európai városként Pesten is megindult a kötöttpályás, közforgalmú, lóvasúti forgalom. Egy évvel később átadták a Bagolyvárként is ismert végállomás épületét, ami a ma már kevéssé ismert Wagner János építőmester tervei szerint épült.

A 9 km-es távolságot menetrend szerint 35 perc alatt tették meg, de a kitérőknél tartotthosszú várakozások miatt ez gyakran egy óráig is eltartott. A lóvasút mindent elsöprő sikert aratott, az első hónapban 57000 utazó töltötte meg az álló- és ülőhelyeket, hamarosan csak elővételben lehetett rá jegyet venni. Pedig előfordult, hogy a lovak elfáradtak és az utasoknak is be kellett segíteni. A vonalat hamarosan meghosszabbították, a lovakat pedig 1896-ban a villamos váltotta fel, mely egészen 1982-ig közlekedett. Az egykori indóház ma oktatási központ, a lóvasúti istállók helyére, a villamosok számára felépített remízből pedig szupermarket lett.