Kétszáz éve itt indult meg a budapesti tömegközlekedés

Kétszáz éve itt indult meg a budapesti tömegközlekedés

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

Bár az első dunai gőzhajójárat tiszavirágéletű volt, a jelentősége mégis hatalmas. Tulajdonképpen ez volt az első közösségi közlekedési vállalkozás a fővárosban, mely szervezetten, menetrend szerint szállított utasokat.

Délről, a Vásárcsarnok „titkos” rakparti bejáratától indultunk, s miután áthaladtunk a meglepetéseket rejtő Szabadság és Erzsébet híd alatt is, megérkeztünk következő helyszínünkre, a Vigadóhoz. Egész pontosan az itt található hajóállomáshoz.

Nevezetes hely ez. Először is azért, mert itt mérik, milyen magas a folyam vízszintje a fővárosban. Ha azt mondom, hogy e cikk írásakor a Duna vízállása Budapestnél 254 centiméter, akkor az azt jelenti, hogy itt, a Vigadó térnél található vízmércéről ezt lehet leolvasni. Ha ti is szeretnétek meggyőződni róla, akkor elég lesétálni a Jane Haining rakpartra. A Hotel Mariott előtt lépcsők vezetnek le közvetlenül a vízhez, mellettük pedig ott a nevezetes vízmérce. A híres vízmérő műtárgyról makett is készült, amit az esztergomi Duna Múzeumban lehet megtekinteni.

Néhány lépéssel odébb a hajóállomás falán egy egészen másfajta mércét találunk: a nagy pesti árvizek emléktábláját. Árvízi táblák sokfelé vannak ugyan a városban, de olyan, amelyen egyszerre ennyi vízszint található, csak kettő. Az 1967-ben állított „Egy évszázad árvizeinek emléktáblájára”, nevéhez méltón, minden komolyabb áradás szintjét felvésték, amely száz éven belül történt. A híres 1838-ast természetesen ne keressük rajta, hiszen az túl régen volt ehhez. Ám azóta folyamatosan bővítették a mércét.

Az 1991-es árvíz külön táblát kapott. A 2002-est előbb belekarcolták a régi emléktáblába, később ki is festették, de aztán valószínűleg rájöttek, hogy nem voltak pontosak, így mellé tettek egy újat, a helyes magassággal. A 2013-as áradás után nem kellett gondolkodni, hogy annak a régi táblán állítsanak-e emléket vagy mellette: akkor olyan magas volt a vízszint, hogy felette kellett bekarcolni a jelet.

Mielőtt tovább indulnánk, érdemes egy pillantást vetni a hajóállomás épületére is, amelyre a táblát helyezték. Szép, régi, szinte már békebeli hangulatot áraszt, pedig nincs még százéves sem. A harmincas években épült, de keleties ablakaival és historizáló díszítményeivel igyekeztek a környezetéhez igazítani. Ha azonban csak a formát nézzük, akkor pont olyan, mint a kor modernista, „streamline” buszmegállói, melyekből már csak nagyon kevés maradt fenn: hosszú téglalap, két végén lekerekítve, széles íves párkányokkal.

Természetesen nem a harmincas években kezdődött itt a hajózás, a vízmérce és az emléktáblák sem véletlenül kerültek ide. A rakparti viaduktvasutat bemutató posztban is szó volt már róla, hogy Csillag Illés épp azért ezen a helyen nyitotta meg híres vendéglőjét, mert a nemzetközi hajójáratok utasai – és legénysége – itt szálltak partra. Annyira kiemelt pont volt ez, hogy itt volt régen a hajóhíd a Dunán, és itt indult meg az első rendszeres gőzhajójárat is.

Igaz, az építtető és üzemeltető Bernhard Antalnak nem volt túl nagy szerencséje, mindössze egyetlen idényt élt meg itt a Carolina gőzhajó. A hajóhidas lobbi erős volt, és kiharcolták, hogy a hajó utasainak a hídvámot is meg kell fizetniük a viteldíjon felül. Úgy pedig már nem volt vonzó a járat, hiába lapátolt fel a gőzös egészen Óbudáig, a mostani Batthyány tér érintésével.

Mai szemmel igazi különlegesség volt a szerkezet, mert közvetlenül a Carolinára nem szállhattak fel utasok: egy bárkát húzott maga után, akárcsak egy gőzmozdony a kocsikat. Bár az első dunai gőzhajójárat tiszavirágéletű volt, a jelentősége mégis hatalmas. Tulajdonképpen ez volt az első közösségi közlekedési vállalkozás a fővárosban, mely szervezetten, menetrend szerint szállított utasokat – éppen kétszáz évvel ezelőtt. Igaz, akkor még nem „Budapesten”, hanem három különböző város között.

Hogy milyen volt akkoriban a mai Vigadó tér környéke, azt nem tudjuk. De azt igen, hogy milyen volt nyolcvan évvel ezelőtt, csak vessünk egy pillantást a Fortepan képére. Nem parkoltak autók Budapest legszebb panorámájú területén, és nem volt szükség korlátokra, hogy megvédjék a szűk járdákra szorult gyalogosokat a balesetektől. A gyalogátkelőhely lámpáit nem kellett egy hatalmas oszlopra rögzíteni, és közlekedési táblákra sem volt szükség. Nem kellett karókat állítani a viadukt lépcsőihez, hogy oda ne álljon valaki a kocsijával, és a ma három forgalmi sávban zajló autóforgalom helyén kényelmesen lehetett kerékpározni.

Hajóállomás épülete (Fotó: Zubreczki Dávid)

Nagy pesti árvizek emléktáblája (Fotó: Zubreczki Dávid)

Talán lesz egyszer még hasonló hangulatú a pesti alsórakpart (Fotó: Fortepan/Ludovika)

Ez is érdekelhet

To top
"