Vissza

Ezek a bástyák meg mit keresnek itt?

Ezek a bástyák meg mit keresnek itt?

Térkép

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

Miután áthaladtunk a különös szerkezetű Szabadsághíd és a és a régi roncsokat rejtő Erzsébet híd alatt, megérkeztünk a harmadikhoz, a Lánchídhoz. Ennek történetéről nem is olyan rég olvashattunk az Én Budapestemen, szóval most csak a rakparti furcsaságokra koncentrálunk. Például arra, hogy mi ez a két különös bástya mellette! Már sokszor leírtam, hogy gyerekkorom óta zavarnak azok a […]

Miután áthaladtunk a különös szerkezetű Szabadsághíd és a és a régi roncsokat rejtő Erzsébet híd alatt, megérkeztünk a harmadikhoz, a Lánchídhoz. Ennek történetéről nem is olyan rég olvashattunk az Én Budapestemen, szóval most csak a rakparti furcsaságokra koncentrálunk. Például arra, hogy mi ez a két különös bástya mellette!

Már sokszor leírtam, hogy gyerekkorom óta zavarnak azok a helyek – erkélyek, tornyok, bástyák, lépcsők – amelyek láthatóan azért épültek, hogy oda fel lehessen menni, de valami miatt mégsem lehet. Biztos ezen is mérgeskedtem volna gyerekként, hogy milyen klassz várvédőset lehetne itt játszani, minek zárták le. Nem lett volna igazam, itt ugyanis nem lezártak valamit. Ezen a különös Duna-parti bástyán nincs is ajtó! A mellvéd mögé fel se lehet menni, ha ráközelítünk a Google Maps-en, látszik, hogy csapóajtó sem nyílik a tetőre, ha esetleg valaki földalatti folyosóra gyanakodott volna. Ezeken a hatalmas zászlótartó bástyákon a lőrések egyszerűen dísznek készültek, viszont nem véletlenül kerültek oda, ahova.

A Lánchidat ugyan már 1849-ben átadták, ám a pesti és budai Duna-part akkor még szinte természetes folyópart volt. Rudolf Alt színezett kőmetszetén ez szépen látszik is: a zöld lankákon a vízig lehet sétálni. Csak néhány évvel később, 1853-ban határozta el egy magánvállalkozás, a Duna-Gőzhajózási Társaság, hogy a pesti hídfő mellett kialakítják a rakpartot úgy, hogy ott komolyabb hajókkal is ki lehessen kötni. Egy ilyen feladat ma már gyerekjátéknak tűnik, de akkor, a mindössze 345 méter hosszú szakasz megépítése hat évig tartott.
Ez volt a ma ismert Rakpart első megépült szakasza, melynek északi és déli végét egy-egy zászlótartó bástyával jelölték. Az építményeknek nem pusztán esztétikai funkciója volt, jól mutatták a hajósoknak, mettől meddig tart a biztonságos partszakasz. Alt egy másik képén (ami egy elképesztő, képzeletbeli „légifotó” a két városról) már jól látszik a pesti oldalon az a bizonyos rész, az „ősrakpart”.

Később Pest városa is beszállt a vállalkozásba, és hasonló tempóban folytatódott a kikötő építése. 1867-re már az Akadémia előtt is kőből épült part volt, ami délen egészen a mai Petőfi térig tartott. Persze nem pusztán kereskedelmi szempontok vezérelték a várost, hanem biztonságiak is. Az 1838-as árvíz után kidolgozott szabályozási tervet (már akkoriban is volt ilyesmi!) követték a munkálatok.
Ekkor már az állam is beszállt a fejlesztésbe, mert az épp akkoriban születő főváros biztonságos működése kiemelten fontos volt. 1875-ig mindkét part elkészült a Margit hídig. Pesten a Fővámháznál, délen a Rudas fürdőnél volt a határ. Kisebb nagyobb megszakításokkal a huszadik század közepéig folytak a munkák. Érdemes megnézni az egyes szakaszok határait ilyen szemmel, látni lehet a stílus és helyenként a funkcionális különbségeket is.

A Rakpart 2011 óta műemlék, a maga közel 12 kilométerével ráadásul a legnagyobb műemléke.

Fotó: Zubreczki Dávid

Fotó: Pixabay (Gábor Bejó )

Áradó Duna 1940-ben. Fotó: Fortepan/Vass Károly

Előző pontKövetkező pont

Ez is érdekelhet

To top