A tó a létét a közeli Kosztolányi tér helyén működő téglagyárnak köszönheti, ahol a termeléshez innen bányászták ki az agyagot. Amikor 1889-ben bezáratták a gyárat a gödör is szép lassan megtelt vízzel. Rendezettebb, parkos jellegét akkor nyerte el, amikor a közelében a két világháború között felépült a ciszterciek temploma és gimnáziuma – a víztükör a két toronnyal ma is Újbuda ikonikus jelképe. A sima park élete aztán az 50-es évek végén lendült fel, amikor Pálfy Ferenc, Studer Antal és Vitkovits István tervei alapján felépült a Budai parkszínpad, és a hozzá kapcsolódó vendéglátó rész is, és ebben az időszakban alakították ki Mőcsényi Mihály vezetésével a park mai arculatát is. A sétautakon tekeregve rábukkanhatunk az egyik legaranyosabb fővárosi szoborra, a kőmackóra a Tas vezér utca felőli oldalon, és a kisebbeket játszótér is várja az egyik szegletében.

A 2010-es évek közepén a helyiek nagy örömére a tó körül kiépítették a 500 méteres gumiburkolatos futókört, és egy kültéri kondiparkot is kialakítottak. Ha pedig napközben járunk erre, láthatjuk, hogy a Kosztolányi Dezső tér felőli oldalon álló sakkasztalok is nagyon népszerűek, gyakran akad egy-két idős úr, akik nézők gyűrűjében játszanak. Sajnos ma már tiltott, de egészen 2010-ig a kis tó a városi horgászok kedvelt helye is volt, apró stégjeikkel különös hangulatot adtak a parknak. Ma már egyetlen nagyobb stég nyúlik csak a víztükör fölé, ahonnan nézelődni lehet. Budai sétánk zárásaként végül nézzük meg még a közeli Szabolcska Mihály utcában és környékén rejtőző ősmagyarokat, ahol talán legjobban érződik, hogy miért is nevezték ezt a városrészt a vele egy időben épített Újlipótváros ellenpontjának.