Persze a vásárcsarnokok felépítése előtt is számos piac működött városszerte, ezek között voltak a középkori eredetre visszanyúló ideiglenes vásárok is, és olyanok is, ahol egész évben egy bizonyos árut találhattak a lakosok. Ezeket a helyeket azonnal megtaláljuk, ha ránézünk egy korabeli térképre, hiszen az árulkodó Hal tér, Széna tér, Ponty vagy épp Tyúk utca nevek azonnal útbaigazítanak minket. Olyan, ma már illusztris helyeken álltak ezek a piacok, mint a Parlament, vagy éppen az Operaház – ehhez térhez rögtön vissza is térünk majd.

De ha voltak működő piacok, miért volt szükség egy egységes rendszer kialakítására, ráadásul hatalmas beruházás keretében fedett csarnokokkal? Ezek a piacok, bár kétségtelenül megvolt a maguk ricsajos, nyüzsgő bája, kaotikusak és nem túl higénikusak voltak. A századfordulóra elképesztő mértékben megnőtt a város népessége: míg az egyesítéskor, 1873-ban csak 340 000 ember élt a fővárosban, ez 30 évvel később ez a szám már majd egy millióra emelkedett. Ilyen tömegek gyors, biztonságos és kielégítő élelmezése már nem volt megoldható a kis piacok helyi szintjén.

1897-re öt vásárcsarnokot építettek városszerte, a központi, Fővám téri mellett a Rákóczi téren, a mai Klauzál téren, a Hold utcában és itt, a Hunyadi téren. A terézvárosi azonnal a legforgalmasabb lett mind közül, lévén itt korábban is piac működött. Amikor a Operaház építése elkezdődött, az addig a helyén álló Hermina téri zsibárusok átköltöztek a Hunyadi térre, megalapozva a későbbi csarnok sikerét. Bár a Czigler Győző tervezte csarnok felújítása csak 2019-re készült el, a park revitalizációja szerencsére már korábban megtörtént. A változatos, zenepavilonnal, szökőkúttal valamint  játszótérrel és sportpályával is rendelkező tér hamar a helyiek kedvence lett, nincs olyan pillanata, amikor kihaltan árválkodnának a padok. Most nyáron az is bebizonyosodott, hogy például szabadtéri mozizáshoz is ideális helyszín.