A Kossuth tér és a Szabadság tér közötti kis tér korábban Nagy Imre szobráról volt ismert, de 2019-ben a történelmi 1918-19-es vértanúk emlékművét építették vissza. A kis tér a 21. századi magyar állami emlékezet-politikáról is sokat elárul.
A Kossuth térről induljunk tovább a Szabadság tér irányába, de útközben érdemes megnézni a Vértanúk terét is. A kis teresedés kialakítása a történelmi emlékmű korhű helyreállításával és a kortárs tér- és forgalomszervezés keresztezésével hozott létre egy új jelenséget. A Kossuth térre is jellemző módon a 20. század első felét mintának véve állították helyre az emlékművet, azonban az elmúlt évtizedek során kialakult átmenő forgalom korlátozásával is kellett valamit kezdeni. A felújított Kossuth tér nyúlványaként létező kis piazza átalakítása jó apropót jelentett a Belvárost is érintő átmenő forgalom korlátozására (a közösségi közlekedés megtartásával). Míg az így létrejött tér szimbolikájával a múltba tekint, közlekedéstechnikailag már a jövő irányába mutat, de a 20. század második felét mindkettő “megnemtörténtnek” tekinti.
A padok kialakítása is barátságosabb hangulatot ad a térnek, találkozóhelyként ugyanúgy használható, mint ücsörgésre egy jó fagyi elfogyasztása közben. De mi inkább menjünk tovább a Szabadság tér irányába.
Az emlékmű lépcsős talapzata találkozások helye is lehet (Fotó: KÉK/Klaniczay János)
Az emlékművet körülölelő padok hangulatos térélményt alakítanak ki (Fotó: KÉK/Klaniczay János)
Hlatky Katalin/Főkert / Fortepan