A Gellért-hegy közeli lankája a környék legkorábban lakott területe volt – no de ennyire régre nem mennénk vissza, ez is elég izgalmas, hogy a 19. század végén hogy nézett ki a környék. Könnyebben járhattunk volna erre csónakkal, mint villamossal.

Igazi nagyvilági hangulat fogad minket a Gellért téren. A Duna partján magasodó, már az ókorban is használatos gyógyvizekre épített fürdővel is büszkélkedő szecessziós Gellért szálló Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor tervei alapján 1911-1918 között épült fel, és a mai napig meghatározza a hegy lábánál elterülő tér hangulatát. Az innen induló Bartók Béla út pedig kiülős teraszaival és pezsgő kulturális életével a városrész fő ütőere. 

Ha kicsit megkapirgáljuk a városrész elnevezését, izgalmas dolgokra bukkanunk – az egyik elmélet szerint Lágymányos nevét az itteni mocsaras, lágy talaj minősége adta. Ugyanis ez a rész mindig is a folyó árterébe tartozott, és a Duna szabályozásával pedig egy hatalmas tó alakult ki a területen, amit csak a századfordulón töltöttek fel, és csapolták le a mocsaras területeket. A Városliget mellett ez a környék indult még a legnagyobb esélyesként az 1896-es millenniumi ünnepségek lehetséges helyszíneként, de annyira élhetetlen volt, főleg a sok szúnyog miatt, hogy az ide felépített exkluzív vigalmi negyed, Kis Konstantinápoly is pár év alatt csődbe ment.

Nem csak a föld felett érdemes szétnézni, hanem a föld alatt is – a 4-es metró egyik leglátványosabb állomása a pszichedelikus csavarodó mozaik mintákkal itt található. Annak ellenére, hogy a tér egy forgalmas csomópont a tömegközlekedés, kerékpáros-  és autós forgalom szempontjából is, a szálló előtti Zsolnay-kút körül kialakított park népszerű találkozóhely, mindig üldögélnek itt páran. 

Ismerd meg a környéket valamelyik kapcsolódó vezetett városi sétán is: Sétaműhely: Boszorkányok a Gellérthegyen

Fotó: Bartha Dorka

Kilátás a Gellérthegyről dél felé 1926-ban. Előtérben a Gellért Gyógyfürdő és a Műegyetem, távolabb a Lágymányosi-tó és az Összekötő vasúti híd (Fotó: 1926 Fortepan/Tehtube)

Fotó: Bartha Dorka