Amikor még a Gellért-hegyen virágzott szőlőtermesztés, a lábánál elterülő Tabán egy különös hangulatú kis városrész volt. Hívták ezt a korabeli Pest-Buda bohém mulatónegyedének is, vagy a város legromantikusabb környékének, girbe-gurba meredek utcáival is földszintes házaival. Ám bármennyire is megkapó volt a hangulata, bizony a fejlődés elkerülte, és egyre elmaradottabb viszonyok között éltek a lakói, és […]

Amikor még a Gellért-hegyen virágzott szőlőtermesztés, a lábánál elterülő Tabán egy különös hangulatú kis városrész volt. Hívták ezt a korabeli Pest-Buda bohém mulatónegyedének is, vagy a város legromantikusabb környékének, girbe-gurba meredek utcáival is földszintes házaival. Ám bármennyire is megkapó volt a hangulata, bizony a fejlődés elkerülte, és egyre elmaradottabb viszonyok között éltek a lakói, és bűnözési statisztikákban is túl előkelő helyen szerepelt. Hosszas tervezés és huza-vona után ezért is döntöttek a teljes eldózerolása mellett 1932-36 között. Bár akkor még úgy tervezték, azonnal be is építik újra a környéket, ez – mai szemmel nézve – szerencsére elmaradt, és így legalább egy hatalmas közparkot nyert itt a város. 

A park megújítása elindult, példaértékű összefogással a főváros, a Budavári Önkormányzat, a Főkert és a Zöld Tabánért civilekből álló csoport között. A frissen ültetett fák helye például a helyiek ötlete alapján úgy lett kiválasztva, hogy a mostani domborzatra rátették az egykori Tabán térképét, hogy a növények a volt udvarokba kerüljenek. MIért fontos ez? Ott könnyebben gyökeret ereszthetnek, mintha a törmelékes, egykori házfalak feletti részre kerülnének. 

Ám egy valami mégiscsak megmaradt itt a domboldalon a régi Tabánból. Vajon mi lehet az? Ha a Kőműves lépcsőn sétálunk fel, hamar elénk tűnik egy ősöreg és terebélyes fa. Ez a híres tabáni fekete eperfa, amelyhez komoly legendák is kötődnek. A századfordulón is már úgy vélték, a Tabán eperfáit még a török korban ültették, a városrendezés előtt még több is magasodott erre. Az egyikről egy különös legendát is megőriztek abból a korból, amikor 1686-ban a török elleni visszafoglaló háború alatt a végül sikeres budai ostrom zajlott. A hadiszerencse forgandó volt az elhúzódó harcok alatt is, és amikor a törökök elfogták a magyar sereg alhadnagyát, Ramocsay Endrét sebtiben felkötötték az egyik eperfára, ám nem vették észre, hogy a katona alatt meghajlott az ág, éppen annyira, hogy a lábujjával tartani tudta magát addig, amíg a felmentő sereg meg nem érkezett. 

Bár a török kori eredet tényleg hangzatos, valószínűbb, hogy az eperfa csemeték Mária Terézia uralkodása alatt kerültek ide. Az 1700-as évek második felében országszerte rengeteg főúri epreskert létesült – de nem ám a gyümölcs iránti rajongásból, hanem a leveleit kedvelő selyemhernyók miatt. Bár a magyar selyemipar soha nem lendült fel, a fák jó szolgálatot tettek a közelben lakóknak a termésükkel. (Amiből pálinkát is lehetett főzni, így nem csoda, hogy a Tabánban Marada József vendéglője a Vén eperfához nevet viselte). Az egykor a Kőműves utcai ház udvarán álló fát ma már kerítés védi, nehogy valaki kedvet kapjon pont itt fára mászni.

Fotó: Bartha Dorka