Vajon kiigazodnánk a századfordulós Budapesten? Hogyan változott a város a 20. század elején, amikor a nagy vitákat kavaró szecesszió megjelent, majd a 20-as években az art déco felbukkanásával, hogy végül a modern építészet szabályos vonalai rajzolták át és színesítették az arculatát?

A nagy változások 1867-ben kezdődtek, amikor végre megtörtént a Kiegyezés a magyar rendek és a Habsburg császári udvar között, rendeződtek nem csak a politikai, de gazdasági viszonyok is, aminek hála soha nem látott fellendülés időszaka köszöntött be. A cél az 1873-ban egyesített Budapest nemzeti fővárossá és világvárossá emelése volt, ez a lelkesedés a századfordulóra sem csillapodott, amikor sétánk indul. Ekkorra megvalósulni látszott báró Podmaniczky Frigyes, „Budapest vőlegényének” az álma – már álltak azok az eklektikus, neo-stílusokban épült fontos közintézmények és reprezentatív épületek, mint az Országház, Mátyás-templom vagy az Opera, de végéhez közeledett a Budavári Palota átalakítása is. Ám a századfordulón már egyre több kritika is érte ezeknek a sítlusát – a drasztikusan megváltozó nagyvárosi életkörülményeknek és követelményeknek egyre kevésbé feleltek meg a régi minták – valami újat és nagyon mást keresett az építészek egy rétege. És hogy mi is volt ez az „új”, és ki volt a szellemi vezéralakja az útkeresésnek és a magyaros stíl megteremtésének? Sétáljunk át az első épülethez, ott rögtön kiderül.