A hazai modernizmus egy kései, talán utolsó gyöngyszeme, mielőtt a sztálinbarokk kora beköszöntött volna. De milyen is volt ez a modern a 30-as 40-es években?

A két világháború közötti időszakban már számos stílusirányzat élt egymás mellett, a már látott art décos vonal mellett a politikai elit által előnyben részesített neobarokk, és haladó szellemű felsőbb, polgári réteg által kedvelt bauhausként is emlegetett modernizmus is népszerű volt. Legismertebb példái talán a Napraforgó utcai mintalakótelep házai és Újlipótváros híres Dunapark-házai. Kevesen tudják, de a stílus sikerét a második világháború és az erősödő kommunista befolyás sem tudta megtörni egy jó ideig – kitűnő példája ennek a hatalmas, négy utca által határolta tömbben elterülő Honvédelmi Minisztérium két modern épülete is. Az építészek neve is garancia volt a magas színvonalú modernizmusra, mind a Falk Miksa utcai szárnyat (1948-49) tervező Szendrői Jenő – Hegedűs Béla páros, mind a Balaton utcai oldalért (1949-50) felelős szintén Szendrői Jenővel dolgozó Lauber László a 30-as és 40-es évek aktív alkotói voltak, nevük már önmagában garancia volt. A korábbi épületekkel összevetve jól látható a homlokzati díszítések teljes elhagyása, egy sokkal letisztultabb látványvilág fogad minket, cserébe a tömegképzés jóval mozgalmasabb. Érdemes megfigyelni, hogyan játszanak az építészek az ablakok ritmusával a különböző homlokzatokon, hogyan törik meg a nagy felületeket egy oszlopos fedett lodzsával vagy milyen szép íve van a lábakon álló tanácsteremnek a Falk Miksa utcában. De hogy milyen is volt ez a már emlegetett híres szocialista realizmus, vagy sztálinbarokk, amely úgy tűnt, egy csapásra befagyasztotta a modernista törekvéseket? Csak egyet kell fordulni, és máris meglátjuk.