Mindenféle részletekbe menő elemzés nélkül ki szabad jelenteni, hogy a Szabadság híd ikonikus műalkotás, mely a város arculatához is sokat hozzátesz. A korábbi 1896-ban átadott Ferenc József hidat Budapest 1944-’45-ös ostroma során a visszavonuló német hadsereg a többi dunai hídhoz hasonlóan felrobbantotta. Az ostromot követő hetekben ezen a ponton lehetett egyedül átkelni a Dunán, mivel a félig a folyóba dőlt hídon ideiglenes pallókon tudtak kialakítani kapcsolatot a két part között. A 20. század második felére jellemző motorizációs időszak következményeként itt is növekedett a forgalom. A szomszédos Erzsébet és Petőfi hidak nagyobb áteresztő képessége miatt, illetve a Belváros és a Kiskörút forgalomcsökkentését követően a híd egyre kisebb szerepet játszott az autós közlekedésben, ezért nem is okozott nagyobb fennakadást, amikor 2016-ban lezárták a hídfőnél történő villamossíneket érintő felújítási munkálatok miatt. Ami viszont ezután következett arra nem sokan számítottak, ugyanis az emberek spontán elkezdték használni a lezárt hidat, minden nap önszerveződő programok sora várta az érdeklődőket, és létrejött a Szabihíd. Szerencsére a spontán kezdeményezés nem vesztett lendületéből és a következő években a Valyo szervezésében kapott egy különleges közterületet Budapest ideiglenes vissza, bár csak hétvégente.

A Szabihíd példája megmutatta a városlakóknak, hogy igenis el lehet tölteni nyugalomban időt a Dunához közel, a városvezetés számára pedig, hogy kifejezetten nagy igény mutatkozik szabadon használható közterületek iránt. A 2020 nyarán hétvégente megnyitott pesti alsó rakpart ennek az eszmének a továbbélése, hosszútávon remélhetőleg állandósuló új közterületekkel gazdagítva a város életét.