Vissza

Fővárosok flórája

az Európa Liget

Fővárosok flórája

az Európa Liget

Térkép

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

A várfal tövében húzódó parkban álló fáknak egészen különleges, Budapesthez szorosan kapcsolódó története van.

A parkot 1972-ben nyitották meg – a dátum beszédes, a Budapest 100. születésnapját ünneplő eseménysorozat része volt, hogy az egyesítés centenáriumi kongresszusára érkező 29 európai főváros vezetői, Rómától Reykjavíkig mind ültettek egy-egy fát ide. 

Ennek emlékét őrzik a kis táblák a növények alatt. Arra is figyeltek a fajta kiválasztásánál, hogy olyan kerüljön a földbe, amely ugyan jellemző az ültető ország flórájára, de a magyar éghajlati viszonyokat is jól bírja. Az önkormányzat által felújított parknak egy része hangulatos, padokkal szegélyezett, a pihenést szolgáló rekreációs zóna, de figyelmet fordítottak a sportpálya helyreállítására, ahol ha nem a környékbeli iskolák használják, online foglalási rendszert is bevezettek a sportolni szándékozó csapatoknak. Szintén a parkban található, amint sétálunk lefelé a Szabó Ilonka utca felé a város egyik legaranyosabb szobra is – Maugsch Gyula alkotása a meseíró Sebők Zsigmondnak állít emléke – népszerű figuráival, Mackó Muki meséből a medve unokaöccse Zebulon, és barátja, Róka Misi épp iszkolnak valaki elől egy bödön mézzel és egy feltehetően lopott libával.

Ismerd meg a környéket valamelyik kapcsolódó vezetett városi sétán is: Budastep: Budvári kertek

Fotó: Bartha Dorka

Fotó: Bartha Dorka

Előző pontKövetkező pont

Ez is érdekelhet

To top