A Tabánból kiérve sétáljunk végig a Czakó utcán, majd a forgalmas Hegyalja úton átkelve induljunk el a Gellért-hegy lankáin a Sánc utca legelején balra magasodó lépcsőkön. Kedvünkre tekereghetünk a lépcsőkön, végül mind felvisz elsőnek a kilátókő szoborhoz Buda királyfi és Pest királykisasszony mellé, majd a Filozófusok kertjéhez. Talán sokan nem is sejtik, de a lábunk […]
Read more »
Amikor még a Gellért-hegyen virágzott szőlőtermesztés, a lábánál elterülő Tabán egy különös hangulatú kis városrész volt. Hívták ezt a korabeli Pest-Buda bohém mulatónegyedének is, vagy a város legromantikusabb környékének, girbe-gurba meredek utcáival is földszintes házaival. Ám bármennyire is megkapó volt a hangulata, bizony a fejlődés elkerülte, és egyre elmaradottabb viszonyok között éltek a lakói, és […]
A most éppen a felújítás miatt kicsit körbebástyázott fára így is könnyedén rátalálunk – vajon mi mindent láthatott és élt meg ez az óriás? Viczián Zsófia: Budapesti fák könyvében részletesen utána járt a történetének – a japánakácot már 1862-ben is mint a várkert legnagyobb fáját emlegetik. Akkor vajon mikor ültethették és ki? Feltehetően 1790 körül […]
A Várnegyeden végigsétálva a színes házakkal szegélyezett utcák is mintha a tavasz színeiben pompáznának, különösen a Táncsics Mihály utca pasztell homlokzatai. Kedvencük a 15-ös, amely az előbb látott díszcseresznyékhez hasonló színben ragyog.
Sétáljunk kicsit a város egyik legszebb korzóján, amely különösen ilyenkor áprilisban, a díszcseresznyefák virágzása idején meseszép sétahely.
A sétánkat kezdjük az egyik legismeretlenebb budai parkkal – pedig a várfal tövében húzódó Európa Ligetnek és az itt álló fáknak egészen különleges, Budapesthez szorosan kapcsolódó története van. A parkot 1972-ben nyitották meg, Csorba Vera tervei szerint – a dátum beszédes, a Budapest 100. születésnapját ünneplő eseménysorozat része volt, hogy az egyesítés centenáriumi kongresszusára érkező […]
Nagy a csábítás, hogy egy sarkot besétáljunk a Zeneakadémiához, vagy kettőt a tűztornyos terézvárosi templomig, hogy a harmadiknál már a Zsidónegyedben találjuk magunkat. Mi azonban most nem kanyarodunk be, hanem folytatjuk utunkat a Király utca túloldalán az Erzsébet körúton.
Itt állunk tehát a Teréz körút és a Szondi utca sarkán, a hatalmas Szondi György-mozaik alatt. Az ablakon át vethetünk egy pillantást a hotel egykori üvegkupolájára, ami ma a kávézóban van felfüggesztve. El sem kell indulnunk innen, már előttünk is a következő látnivaló!
A terekkel és közlekedési csomópontokkal ezúttal nem foglalkozunk, hiszen a célunk a kevésbé ismert látnivalók feltárása, na meg a sétára csábítás. Szóval a Nyugati téren is csak körbeforgunk, ide-oda kukkantva, mert mégiscsak közel másfél évszázad építészetén tekinthetünk végig egyetlen pontból.
Ha a Nyugati tér felé haladunk végig az út bal oldalán, a gyönyörű, szecessziós Weiss-házak (Szent István körút 10-12.) után egy kis öböl következik. Itt van a környék leglátványosabb épülete: a Vígszínház. Pedig ez az egész Körút egyik legalacsonyabb háza, hátrébb is van húzva a homlokzata az utcafronttól. Ám épp a kis „előkert” és a szomszédoktól való távolság az, ami miatt rögtön feltűnik ez a kis, kastélyszerű ház. Azután második pillantásra észrevesszük a részleteit is.
A „főbejáratot” itt is egy impozáns saroktorony jelölte ki, mint a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán, vagy épp az Andrássy út indításánál, a mai Bajcsy-Zsilinszky Endre útnál. Ma már hiába keressük ezt a pompás díszítményt a neobarokk Szent István körút 2. tetején. Azt nem a háború, vagy a kommunizmus, hanem egyszerűen a húszas évek végi ingatlanfejlesztési láz miatt bontották el: akkor húztak még egy szintet a házra. Viszonylag egyszerű bástyaformát alakítottak ki a sarkán, ami némiképp közvetlen szomszédjának, a Kármán Géza és Ullmann Gyula tervezte, szecessziós Szent István körút 4. tetődíszét idézi. (Amely, amúgy a szembeszomszéd Szent István körút 3. építészét is megihlette.)
Utolsó állomásunk a Rákóczi tér. Van itt minden: csarnok, metró, fancy, retró, alter, körút, betoncsúszda és történelem. Sétánk végén még gyorsan nézzük meg a mára teljesen új arculatú teret.
A Bérkocsis utcában néha az az érzése az embernek, hogy megállt az idő. Szűk járdák, száguldó autók, omladozó házak, málló vakolat (sokszor még golyónyomokkal). Ebben az utcában a tipikus “nyócker” hangulaton kívül azonban van két fontos intézmény, melyek nélkül nem lenne teljes a helyi kulturális és szociális élet.
A Népszínház utca egy külön esemény a városban. A Blahától a Teleki térig tart, és Budapest egyik legszínesebb utcája. A teljes utca újragondolása még várat magára, de a Magdolna Negyed Programhoz köthetően megújult a Teleki tér és a legendás piac is kapott egy állandó fedett teret.
100 évvel ezelőtt a Mátyás téren torpant meg Budapest rohamos fejlődése, ezt a régebbi épületek változó magasságából is könnyen kitalálhatjuk. Mára azonban már rég körbenőtte a teret a város, és a fejlesztési hangsúlyok a Magdolna-negyed programnak köszönhetően a szociális problémák megoldására kerültek.
A ferencvárosi tömbrehabilitáció és a Corvin-negyed “hard” beavatkozása után érdemes egy harmadik irányt is megismerni, a Magdolna-negyed szociális rehabilitációs programját.
A Corvin-negyed és a Magdolna-negyed között a Szigony utcánál haladva egy jóval régebbi városfejlesztés eredményét láthatjuk, meglepően közel a körúthoz – a Tömő utcai és Szigony utcai panelek sorát.
Városépítészeti léptékben egy sétány (sőt egy teljes városrész megépítésének) lezárására nem elég egy szobor, szükséges egy kiemelkedő építészeti minőségű és funkciójú épület. A Corvin projekt esetében rögtön két ilyen irodaházat is láthatunk, melyek keretezve zárják le a sétányt, erős kontrasztot állítva a környék épületeihez mérten.
A plázává alakult bevesárló utca és a modern lakóházakkal övezett sétány mellett megbújva találunk két igazán lokális helyszínt. Mit kezdjünk az épületek bontásakor felgyűlő bontott téglával? És a régi macskakövek hova kerüljenek? Mi történjen az üres telekkel, amíg nem kezdődik az építkezés? Ezekre adott választ a Grund épülete és a KÉK közösségi kertje.
A Práter és Nagy Templom utcák sarkán egy különleges épületre lehetünk figyelmesek. A két épülettömb közé feszített beton hidak, az erkélyek játékos ritmusa és a sötét téglahomlokzat egy szociális bérház részei, mely szintén a Corvin-projekt részeként valósulhatott meg.
A sétány egy olyan, rendszerint fákkal, bokrokkal szegélyezett és sok ülőfelülettel ellátott útvonal, amely pihenésre, üldögélésre alkalmas. Minden város előszeretettel alakít ki sétáló utcákat, fasorokat, korzókat, egy városrész fejlesztése esetén pedig elengedhetetlen egy ilyen központi elem létrehozása.
A városi szövet folytonosságát csak nagyléptékű beruházások képesek megtörni. Ez történt Józsefváros egy részén, ahol félbevágott utcákkal és a környezet léptékéhez képes túlnött épületekkel találkozhatunk a Corvin sétány mentén. Itt egy másik típusú városrehabilitáció zajott le az elmúlt években, a ferencvárosihoz hasonlítva sokkal drasztikusabb lépésekkel megváltoztatva a városrészt.
Egy városrész akkor válik igazán élővé, ha egy funkció sem kap benne kizárólagos szerepet. A monofunkciós városrészek egyes napszakokban kiüresednek, máskor pedig túltelítődnek. Élhető lakónegyedek kialakításához tehát nélkülözhetetlen néhány egyéb funkció bevonzása.
A Ferenc tér Középső-Ferencváros egyik legfontosabb tere, egy zöld oázis a városrészben. A térre néző házak mögé pillantva láthatjuk a tömbrehabilitáció során elbontott házak helyén kialakult nagy közös belső kerteket, de a még álló épületek maguk is sok történetet rejtenek.
