A felsőrakpart az elmúlt évtizedekben a város legnagyobb P+R parkolójaként működött, ám a 2019 óta vezetett minimális parkolási díj is megtette már a hatását, és egyre kevesebben parkoltatják a Duna parján az autójukat. A rakpart-szakasz régebb óta a budai fonódó villamoshálózat déli bővítésének területeként van számon tartva. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet a városi közterek pazarlása, helytelen kihasználása.

Az alsó rakparton sem jobb a helyzet. Annak ellénére, hogy ezen a szakaszon kiülésre alkalmas ferde kialakítású a folyópart, az autókon átjutni kifejezetten kényelmetlen. Persze ez nem zavarta a Kifolyó projekt alkotóit, akik a régi hidroplánállomás magasságában alakították ki a város egyik legmenőbb és egyben legtitkosabb helyét. Az egyetemi projekt keretein belül megvalósult, betonból öntött installációkat a hallgatók egy új hely megteremtését megcélozva tervezték. A beton lépcsők, ülőfelületek, bicikliparkoló, grillsütő, farönkpad mind többletinformációkkal is fel van ruházva, a hely történetéről tudhatunk meg érdekes információkat, ha jobban szemügyre vesszük őket. És ott van a kifolyó, a város legkülönlegesebb és legolcsóbb termálfürdője. A víz ugyanis a Gellértfürdő által nem hasznosított termálvíz, tehát állandó hőfokon zuboghat a nyakunkba a forrásvíz. Ezt a lehetőséget persze már régen is felfedezték, leginkább hajléktalanok mosdóhelyeként szolgált a kifolyó, de a Beton Workshopnak köszönhetően évről-évre fejlődő terület lassan átalakult, a kifolyó kapott egy mozaikos elemet, és a Duna köveiből egy 3-4 fős privát medencét is találunk.

Az ehhez hasonló gerilla beavatkozások teszik igazán érdekessé a városokat, és bár a Duna budapesti szakaszán hivatalosan fürödni tilos, a területre mindenképp érdemes lenézni, ha alacsonyan van a folyó.