Budai Napló, 1934. január 1.: „Bibic-telepnek csúfolják és méltán, Budapestnek ezt a máról-holnapra kinőtt egyik városrészét, amely a Kelenföld alsó részén néhány év alatt oly rohamosan fejlődött számottevő városrésszé, mint e város egyik külső része sem. Ma már 3–4000 lakosa van e telepnek, nagyobbára tisztviselők, kereskedők, iparosok, ipari munkások, akik nemcsak szorgosan összegyűjtött pénzecskéiket ölték bele a vizenyős s egyedül a bíbicek és más gázló madarak által járható talajon levő telkecskéikbe, – de építési kölcsönökkel is terhelték gazdaságilag gyenge vállaikat.”
Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a Kelenföldi pályaudvar építkezését a telkek feltöltésével kellett kezdeni – ahogy akkoriban mondták azért, hogy „kint legyenek a vízből.” Meglepő fordulat, hogy a Duna egykori ártere napjainkra a főváros egyik legsűrűbben lakott városrészévé nőtte ki magát. Máig használt nevét 1847-ben kapta, amikor Döbrentey Gábor dűlőkeresztelője megváltoztatták Kreinfeldről Kelenföldre, de ekkor kapták mai nevüket a Buda külterületén fekvő dűlők is, mint Gazdagrét-Reiche Reid, Sashegy-Adlerberg. A vasútpontt a Magyar Királyi Államvasutak építette 1877-ben, az Összekötő vasúti híddal és a Ferencváros rendező-pályaudvarral egy időben. Vagyis jóval korábban, mint azt a néptelen környék indokolta volna, így sokáig nem is volt nagy jelentősége. Szerepe először az első világháború után értékelődött fel, amikor a Bécs felé vezető, a Felvidéket átszelő, bal parti vasút nagy része megsemmisült. A második világháborúban a Déli pályaudvar súlyos károkat szenvedett. Még az is felmerült, hogy bezárják és Kelenföld lesz a központi pont, ám erre végül nem került sor.. Az ország egyik legrégebbi indóháza a kelenföldi, mely 2007 óta műemlékvédelem alatt áll. Sorsa remélhetőleg hamarosan jobbra fordul, és a Közlekedési Múzeum kiállítóhelyeként terepasztaloknak adhat majd otthont.. Kelenföld ma már nem csupán a vasúti, hanem az autóbuszos közlekedés csomópontja is, továbbá az M4 végponta. 27 mozgólépcső található az egykori puszta helyén, ahol előbb volt vasútpont, mint lakott terület.
