Vissza

Szilágyi Dezső téri református templom

Az ún. "Pentagon-terv" alapján ötszög alapon épült az első budai református templom

Szilágyi Dezső téri református templom

Az ún. "Pentagon-terv" alapján ötszög alapon épült az első budai református templom

Térkép

Bejáró tipp:
Vedd át saját bejáró füzeted vagy töltsd le online és nyerj szuper ajándékokat!

Füzet letöltése További infók

Igazi gótikus várkastély bújik meg a Szilágyi Dezső téren az itteni református templom alakjában. Három harangja lenyűgöző hangjátékra képes, a fény pedig egészen sajátos módon kap szerepet az épületben. Megjelenésén túl érdemes megemlíteni, hogy a magyar történelem több fontos alakja kötött itt házasságot.

A Duna felől impozáns látványt nyújtó, ötszög alaprajza szerkesztett református templom színvilágával és sajátos formájával mind a budapestiek, mind a turisták körében nagy ismertségnek örvend. Amit azonban kevesen tudnak, hogy ez a neogótikus épület Buda legnagyobb református temploma. A budai reformátusok ugyanis – templomépület híján – évszázadokig a Budavári evangélikus templomba jártak, később létszámuk növekedése indokolta egy saját templom felépítését, amely 1896 virágvasárnapján nyitotta meg kapuit. A tervező, Pecz Samu az ideális református templomot akarta megalkotni: az ötszög alakkal egyszerre gótikus várkastélyt idéző hangulatot teremtett, másrészt így a fény tökéletesen körbe tud járni az épületben. A vörös és barna téglákból rakott falak mellett kiemelkedően szépek a tető Zsolnay-cserepei. Nem csoda, hogy ez az impozáns közeg és a festői Duna-part a szerelmeseket is vonzotta: a templom falai között kötött házasságot Ady Endre Csinszkával, valamint Horthy Miklós mindkét fia – István és Miklós is – itt mondta ki a boldogító igent. 

 

Források:

https://welovebudapest.com/cikk/2023/1/3/latnivalok-es-kultura-korberagyogja-a-feny-a-megujult-szilagyi-dezso-teri-reformatus-templomot-ahol-ady-elvette-csinszkat

Róka Enikő: A budai református templom. Szilágyi Dezső tér; szerzői, Budapest, 1999

Megközelíthetőség:
Batthyány tér M2 metró, majd gyalog
Előző pontKövetkező pont

Ez is érdekelhet

To top